Agymenés,  COVID-19

Mozgolódás?

Megosztás

Úgy látom, megindult valami. Ami talán ad kis reményt. Jó, ez a remény nem fentről jön, hanem alulról szerveződik.

Fény az alagút végén?

Nem is oly rég, elhagyta egy írás a tollamat, amiben fejtegettem a 2021-es esélyeinket. Nos, azóta lefolyt pár m3 víz a Dunán. Úgy érzem, hogy végre átlendültünk a bezárás követelésétől abba, hogy a szabadságunkat szeretnénk visszakapni.

Honnan indultunk?

Sosem felejtem el tavaly március 13-át, pénteket. Amikor is megtörtént, hogy a kormányunk reggel még egyértelműen amellett foglalt állást, hogy az iskolákat nem fogják bezárni, hiába teszi meg ezt az iszonyatos blődséget sok ország. Este pedig bejelentették, hogy hétfőtől áttérünk a tantermen kívüli digitális munkarendre. Amin azóta is sírva röhögnöm kell, mert áldozata lettem én is ennek a baromságnak.
Vajon miért tették ezt? Aznap hüledezve olvastam Facebookon, hogy a nép szinte egy emberként követelte a zárást. Amikor meg mertem említeni, hogy szerintem baromság, akkor nagymamagyilkos, terrorista közellenség lettem. És szerintem ezt a hozzáállást látta a kormány, hogy a nép ezt akarja. Amit pedig akar, azt meg kell lépni, mert a népszerűség, a hatalom mindennél fontosabb.

Hova jutottunk?

Vannak még mindig sokan, akikkel sikerült elhitetni, hogy mennyire veszélyes ez a vírus. Fontos, hogy létezik és ne hirdessük ennek az ellenkezőjét, mert támadási felületet biztosítunk egy jó úgy ellen!

Viszont jóval többen vagyunk már, akik belátjuk, hogy az intézkedések túlzottak és hatástalanok. Az én véleményem nem változott, de a többségé igen. A többség már belefáradt abba, hogy mindent elvettek tőlünk. Nincs lehetőség kikapcsolódni. Nem lehet megenni egy ebédet egy étteremben. Nem lehet megnézni egy jó filmet a moziban, vagy épp egy jó darabot színházban.

És ez csak a jéghegy csúcsa! Sok embertől a megélhetését vették el! Nézzük a vendéglátósokat. Hosszú hónapok óta 0, azaz NULLA bevételből igyekeznek megtartani az alkalmazottakat, fizetni a bérleti díjat, közműveket és az egyéb állandó költségeket.

Náluk betelt a pohár és nyitni fognak. Remélem. Szerveződés már van, íme.

https://www.facebook.com/tomegesuzletnyitas

Őket érdemes követni, február elsejére hirdetnek tömeges nyitást.

Elég embernek kell megtennie! Mert amíg csak 1-1 üzlet dönt így, addig a hatóság lecsap, büntet, bezár, tönkretesz. No de mit tenne a hatóság, ha minden érintett üzlet úgy döntene, hogy kinyit? Ugye?

Én szurkolok, hogy sikeres legyen az akció. Én részt is fogok benne venni, igaz csak vendégként és vállalom az ezzel járó kockázatot is – ha nyit hely, ahova el tudok menni. Mert el akarok menni. Mint sokan mások is.

Ne feledjük, hogy a lengyeleknek például már sikerült! Nekünk is meg kell csinálni, vissza kell szereznünk a szabadságunkat! Mert a kormány tököl. Türelmet kér. De azt sem tudja mennyit. Az oltás pedig csigatempójú, amiben az egyetlen reményünk lehet, ha nem teszünk semmit.

Ha tetszett a cikk, kedveld és oszd meg bátran! Ha pedig kíváncsi vagy a következő agymenéseimre, kedveld a Facebook oldalam!